Holnaposok???

Gyalázat

Nem, nem ülök le a Holnapos poéták közé, mert nem akarom elmondani Ady Endrének azt a gyalázatot, ami az ő nevében  folyik itt már évek óta. Azt, hogy miközben  egymás ellen acsarkodnak a drága jó magyar testvéreink, aközben a nemzet költőjének szülőfalujában  megszünt a magyar iskola és ugyanolyan „átkos, fojtó az élet”, mint ahogyan ő azt leírta száz évvel ezelőtt. Mondjam el neki, azt a gyalázatot is, hogy az  mindszenti út annak ellenére járhatatlan, hogy minden év novemberében kivonul oda politikai szónoklatokat harsogni a társadalom "krémje"? Ömlik a szó  a nemzetről, meg a hazáról meg a megmaradásról.  Aztán beülnek a gépkocsiba és visszamennek Szatmárra, Nagyváradra, Budapestre, meg Brüsszelbe. És arról már mindenki megfeledkezik, hogy a  tíz évvel ezelött 177 lelket számláló falucskának az útja járhatatlan. Azért a pár kilométerért senki nem lobyzik Bukarestben.  Maradnak a gödrök és marad a  költővel kimondott átok „S verje meg az Isten a verejtékünket,/ Verje meg veréssel egész életünket,/ Ha tovább tengődünk ilyen kábult-árván...”. Nem, Ady úr, a fiatalok nem  tengődnek és nem maradnak. Ők elmennek. Évente egy-egy család vándorol ki. Igen, a „költőfejedelem”, szülőhelye kiöregedett, elhagyatott hely lett, akárcsak  a Nagyváradi Ady Kulturális Központ. A ma Ady Endre nevét viselő falunak nincs sem tanítója, sem papja. Gyalázat? Az! Az egyházak ugyebár nem kivételezhetnek és csak nem adhatnak helyben lakó papot, annak a közel  félszáz (43)  elárvult katolikus meg református (46) hivőnek. Különben is, az ott született és a többszáz istenes verset író költő egyszer azt merte írni, hogy „Én véreim, búsak, szegények,/ Tudom én azt, hogy kell az ének,/ Kell a zsoltár, kell a fohász,/ Kell a hit, de ne higyjetek/ Soha a papok istenének.” A papok  is inkább kivándorolnak, mintsem mindig csak temessenek. A Mindszenti hívek, meg elégedjenek meg egyszer egy évben, a költő születésnapján a politikai prédikátorokkal.

Schneider N. Antal

Szász, a nemzetstratéga

No nem, nem a frissiben kinevezett fő-fő nemzetstratégáról akarok itt szót ejteni. Arról a köpcös Szászról, akinek a pártja nemrégiben csúfos vereséget szenvedett Erdélyben, s aki , mint polgármester, ott a székelyhonban sok galibát okozott. Én egy másik nemzetstratégáról, a keszeg Szászról szólok most, aki itt Biharországban, a megyei úttól is távol, egy aprócska faluban él és őrzi, építi, vigyázza a nemzetét. Teszi ezt úgy, hogy immár negyvenegy éve összevont magyar osztályokban tanít, hol két, hol három, hol pedig négy osztályt egyszerre. Az egyre fogyatkozó, vagy a magyarságból elvándorlók, kiházasodók gyerekeit hozza össze és tanítja magyar mesét olvasni, magyarul írni, magyar népdalt énekelni és magyar népi játékokat játszani. Egyszóval tökéletes ismerője ő a nemzetstratégiának, hiszen tudja, hogy a megmaradás záloga a magyar nyelvű iskola, ahol a nemzeti tudat kialakul és elmélyül. Nemrég arra kértem, hogy segítsen, írjuk újra azt a Tanítói kézikönyvet, amiben megoszthatja az összevont osztályokban szerzett tanítói tapasztalatát azokkal a magyar tanítókkal, akik a csappanó gyermeklétszám miatt ilyen osztályokban tanítanak. Lelkesen és azonnal nekilátott a munkához és Erdei Ferenccel közösen olyan gyakorlati anyagot állítottak össze, ami hasznára lehet annak a 800 magyar tanítónak, aki ilyen tanulásszervezéssel őrzi a magyar nyelvet. Nem. Szász Dezsőt még nem fogadta a magyar miniszterelnök és nem kínált fel neki igazgatói állást valamelyik nemzetstratégiai sóhivatalban. Eddig nem kapott lovagkeresztet sem ezüstgyopárt. Megmaradt a nemzet napszámosának itthon, az Érmelléken.
Schneider Németh Antal

A jegyezet a mai Bihari Naplóban jelent meg.

Reményik Sándor: Halotti beszéd a hulló leveleknek (részlet). A Tibor Ernő Galéria Őszi tárlatán elmondta Németh Katalin.