A politikusok és a magyar oktatás ügye

Egyetértek Markó Bélával abban, hogy „rossz véleménye van a romániai, a magyarországi és általában a térségbeli politikusokról és politikumról”. Az egyetértésem teljes, ha az RMDSZ oktatáspolitikai stratégiáját nézem. Azaz nézném, ha lenne ilyen és nem csak a „Ne hagyjátok a templomot s az iskolát” ismételgető, politikai jelmondattá süllyesztett poétikai szöveg szólna. Mert csak ez van. De nincs a helyi, a megyei, de az országos döntéshozó pozíciókban   sem  a magyar oktatásügyet alapjaiban és napi gondjaiban  ismerő,  hiteles  és felkészült személyiség. Olyan, aki ezért az ügyért tenni is kész.  És itt elsősorban az elemi oktatásra gondolok, ami központi helyet kellene kapjon a magyar oktatási stratégia megalapozásában. Mert ennek meghatározó szerepe van a későbbi magyarságtudat kialakulásában. Az erdélyi magyarságtudat ugyanis alapvetően más, mint a magyarországi. Más, mert ennek lényegével szorosan összefügg, hogy  magyarságunkat úgy kell felfogjuk, megőrizzük és ápoljuk, hogy szimbiózisban élünk az államalkotónak titulált román  nemzettel. És ez csak egymás kölcsönös megismerésén és elfogadásán alapulhat. Az a gyermek, aki az 1-4 elemit nem magyar osztályban végzi, menthetetlenül elvész, mert aligha lesz magyar szellemiségű.  És erre nem az a megoldás, amit a mostani gyakorlat mutat, hogy városközponti iskolákba tömörítjük a magyar gyerekeket és a városrészekben (cartierekben) fokozatosan megszűnnek a magyar tagozatok. Az elmúlt két évtizedben Nagyváradon több ilyen eset is történt. S ebben az RMDSZ vezetők gondatlansága játszott szerepet, akik nem ismerték fel, hogy ahol egyszer megvetettük a talpunkat, ott is kell maradnunk, még ha ez pillanatnyilag kínkeserves is. Egy magyar alpolgármester nem mondhat a szülőknek olyan szöveget, hogy: „én sem vinném ortodox iskolába a gyermekemet”, mert erre másnap 8-10 szülő veszi ki onnan és viszi a központi magyar iskolába a gyermekét, lehetetlenné téve ezzel a magyar osztályok létét. Egy magyar főtanfelügyelő helyettes, nem ronthatja a magyar összevont iskolák jó hírét azzal, hogy egy sajtótájékoztatón kijelenti, hogy erre az oktatásszervezési formára „nincs kidolgozott módszertanunk”. Ezt olvasva, a szülők már elgondolkoznak azon, hogy akkor jobb lenne inkább román tagozatra adni a gyereket. Ezek után, hogyan magyarázzuk meg a szülőknek, hogy a magyar nyelvű összevont oktatás magas színvonalú lehet, és a legjobb megoldás marad arra, hogy a kisebb településeken anyanyelvükön tanuljanak a gyermekek. Ezt a „stratégiát” eddig egyetlen RMDSZ képviselő, Pető Csilla látta át, akivel ilyen témában egyáltalán tárgyalni lehetett, és aki segítette ezt az ügyet azzal, hogy a két kollégámmal újrairt módszertani  kézikönyv második kiadását Bukarestben,  a Tankönyvkiadónál elintézte. Hogy a jövőben lesz-e valaki a központi döntéshozó rendszerben, aki hozzá hasonló módon ismeri ezeket a dolgokat, azt kétlem. Pedig, ha nem lesz egy átgondolt az erdélyi magyarságtudatot folyamatosan építő, fejlesztő iskolarendszerünk, az asszimiláció és a kivándorlás, az erdélyi magyarság szórványosodása majd teljessé válik.

Schneider N. Antal

Vámpírok a magyar határon

Én, naiv valamikor azt hittem, hogy vámpírok, vagyis drakulák csak a román népi legendákban vannak. Hát a minap kiderült, hogy tévedtem. Karácsony és újév tájékán, ahogy elhagyjuk Borsot megjelentek a magyar határon is a vámpírok.  No nem olyan drakulás öltözékben és kiálló  hosszú szemfogakkal, hanem szépen, ahogy az illik, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyenruhájában. Jöttek, vámolni vagy vámpirkodni, nem is tudom melyik az illőbb szó a magatartásukra. Ellenőrizték, hogy az a két erdélyi magyar atyafi, akik nemzetünk fővárosában dolgoznak (az anya takarítónői munkát, a fia meg valami építkezésit végez) nem tőrnek-e Magyarország  gazdasági megdöntésére azzal a kétszer másfél liter kisüsti pálinkával, ami saját főzésű, és amit az ottani magyar munkaadóknak ajándékba vittek volna. Vittek volna, mondom, ha a magyar vámos ezt nem találja vám vétségnek és el nem kobozza, mondván, hogy ennyi „tömény szesz” már kereskedelmi célú alkoholcsempészet. A kisüstit azonnal elkobozták és az elkobzáson kívül még 20 ezer forint pénzbírság is kijárt a két nemrég magyar állampolgárságot is szerzett  egyszerű rommagyarnak, akik ugyancsak megszeppentek.  Megszeppentek, mert  fekete-piros  ruhába  bújt  szűkebb pátriájukban a tatárdúlás emlékét ma is őrzik. Most meg jött ez a  vér szívó vámpír, hogy az utolsó forintjukat is elvegye, ami Székesfővárosunkig a benzinköltségre volt nekik félretéve.

Nem kis felháborodással hallgattam az esetet. Közel félórás keresés után megtaláltam az interneten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Váminformációs Központ automatikus hang és szövegrögzítő menürendszer és szövegkönyv, cimű anyagot, amiből itt idézek egy passzust, hiszen ki más lehet illetékes ebben az ügyben, mint a fentnevezett hivatal, aki ezt közli az 1.2. Európai Unión belülre utazók részére pont alatt:   „A jövedéki termékek Közösségen belüli mozgásának különös figyelmet szentelnek a nemzeti szabályozások. Ezek a rendelkezések a Közösség irányelvein alapulva meghatározzák például, hogy milyen mennyiségű jövedéki termék tekinthető nem kereskedelmi jellegűnek és vihető egyik tagállamból a másikba.

Így  ...

- alkoholtermékek: 110 liter sör,

20 liter köztes alkoholtermék, (likőrök stb.)

10 liter alkoholtermék, (tömény)

90 liter bor (ebből pezsgő legfeljebb 60 liter lehet)”

Ha ez igaz, akkor megkérdezem a magyarországi illetékes „elvtársakat”, milyen rendelkezés alapján vettek el a 3 liter kisüsti pálinkából kettőt a magyar vámosok ( vagy magyar Drakulák?) az ártándi határátkelőnél? És miért bűntették meg húszezer forintra azt a két személyt, akiknek jogában állt volna együtt 20 liter kisüstit is bevinni az „Anyaországba”?

Schneider Németh Antal

Csak román állampolgár.

(Megjelent a Reggeli Újság mai számában a 13.oldalon)

DSIDA JENŐ: ERDÉLY (részlet)