Az Ezerfejű Cézár ezeregyedik feje

Az Ezerfejű Cézár ezeregyedik feje

Arra gondoltam, hogy  szót kéne ejtenem  a nagyérdemű publikumról, a néző, meg olvasó, meg szurkoló közönségről, akit a cirkuszisták focisták, meg a teatristák, is magasztalnak,  ha van, és akit már a jelenlétéért is a nagyérdemű jelzővel illetnek ( illetek, valaha). Persze, én itt csak a teatristák publikumáról szólok, mert a porond és a  sporttér az én  világomtól kissé távoli. Igaz, mindhárom látványosság szívesen használja a közönségre az Ezerfejű Cézár titulust, ami, gondolom, az antik Róma gladiátor versenyére utal. Hogy kellően tudományos legyek, megkíséreltem felkutatni honnan is ered ez a kifejezés és ki használta először. Természetesen nem ültem be egyetlen egyetemi könyvtárba sem, hanem csak itt a neten néztem utána. De mindhiába, nem találtam meg a szószerkezet kiötlőjét, csak azt, hogy miért Cézár az ezerfejű közönség. Szóval, valahol (Már elnézést, a tudós nőktől és férfiaktól, hogy nem használom az internet források pontos megjelölését, de erre, tudtommal, mindmáig nincs pontos metodológia.) azt olvastam, hogy „A vesztes életéről a császár döntött, a lefele fordított hüvelykujj a halált jelentette, a fölfelé fordított az életben maradást.” Szóval, kétezer évvel ezelőtt is már így “lájkolt” a császár Rómában, azaz így mutatta ki a tetszését a gladiátorok viadalán. De hogy ezzel egy időben a colosszeumi véres „performanszoknak” a  több ezer nézője miként  nyilvánult  meg, arról nem szól a fáma. Mert az egyetlen  Cézár fej  mellett vala ott még több tízezer, nem is tudom hogy mondjam: nagy-közönség vagy törzs-közönség, néző-közönség fej? Mert, hogy nem csak elit, alkalmi, meg fesztivál közönség volt akkoriban , az tutti. A színházakból mára eltűnt az Ezerfejű Cézár, vagy jó esetben átadta helyét az Elitfejű Cézárnak vagy, hogy pontosabb legyek és a mai színház-tudósok nyelvét használjam: a kis közönségnek, a szűk közönségnek, a szakmai közönségnek, a réteg közönségnek, no meg a művelt fesztivál közönségnek. Mert engem egy színháztudós nemrégiben kioktatott, hogy az ő színháztörténeti könyvüket nem ám az Ezerfejű Cézárnak, hanem  a „szakmai, színháztudományi közönségnek” írták olyan „színházközeli embereknek”, akik, ahogy az ő könyvűket leteszik rögvest elszaladnak a legközelebbi egyetemi könyvtárba, és ott „továbbolvasnak a jelzett szakirodalom mentén.” No én most már rájöttem miért   olyan üresek a színházaink szálái. Gondolom azért, mert  a mi „színházközeli, színháztudományi közönségünk” folyton ott ül a könyvtárakban és továbbolvassa a színházi könyvekben jelzett szakirodalmat. Ők az Ezerfejű Cézárnak az ezeregyedik feje(i).

Egy hajdani "adathordozó" 4

Egy hajdani „adathordozó” 4.

Az „én  színészem”

Sok mindent tudtam meg az „én színészemről”, csak a nevét nem sikerült kiderítenem. Pedig e jegyzetek írásának kezdetén úgy gondoltam,  a rejtély megoldásának kulcsa a kezemben van. Arra gondoltam, hogy ha az „én színészem” az 1895. évben  Jászai Mari mellett Oresztészt játszotta Szophoklész Élektra című tragédiájában, akkor  Kelemen István Várad színészete című nagyszerű könyvében biztosan megtalálom a nevét. Valószínűnek tartottam, hogy Jászai  Mari 1897-ben, az első magyar szabadtéri színházi előadáson is őt választotta partnerének. No, meg is találtam, hogy ezen a híres nevezetes váradi előadáson Oresztész szerepében Mihályfi Károlyt láthatta a  háromezer fős(!) nagyérdemű közönség. A két főszereplő előzőleg mindenképpen játszhatott már együtt, mert ahogy Kelemen könyvében olvasom „Jellemző a kor színházi viszonyaira, hogy ezt a nagy érdeklődéssel várt előadást sem próbálták hosszabb ideig. Leszkay társulata – a rendes napi előadások megtartásával – csak egy hetet áldozott a próbákra, s a két főszereplő: Jászai Mari és Mihályfi Károly mindössze két nappal a bemutató előtt, augusztus 13-án este érkezett meg Váradra és tekintette meg a szokatlan színpadot. Összpróbákra csak augusztus 14-én került sor, miközben a mesterek az utolsó simításokat végezték. Így valószínű, hogy a szabadtéri Elektra előadásra sem  az aprólékos műgond volt a jellemző, hanem az egyéni teljesítmény, a színészi bravúr” (Kelemen 1997. 142.o.). Ebből mindenképpen arra következtettem, hogy egy olyan nagy művész, mint Jászai Mari, aligha ment a közönség elé egyetlen próbával és egy ismeretlen partnerrel. Valószínűnek tartottam, hogy már azelőtt is együtt játszottak ebben a tragédiában. Úgyhogy arra gondoltam, hogy két évvel korábban ugyancsak egy júliusi Elektra előadáson  a Krecsányi társulatánál is ez a páros volt a főszereplő. Csakhogy az 1895-ős Naptár és Évkönyvben Mihályfi Károly neve a Nemzeti Színház  színészei között szerepel, sőt a Nemzeti Színház Nyugdíjintézetének választmányi tagjai között is ott találom a nevét. Tehát aligha lehetett abban az évben   egy meg nem nevezett majd a Makó Lajos és a Krecsány Ignác társulatánál is. És itt megállt a tudományom, no meg a színházi Sherlock Holmes működésemet is abba hagytam, mert neheztelek az „én színészemre”. Hogy is nem gondolt arra a 19. század utolsó évtizedében, hogy a 21. század második évtizedében, egy forró júliusi napon  majd valaki kíváncsi lesz arra, hogy ki is volt Ő, aki például 1895 június 11-én, Budán vendégszerepelt és ott V. Sardou: Fedora című darabjában Ipanoff szerepét játszotta. 

A Transindex Színház Fórumra írt jegyzet

Egy hajdani "adathordozó" 3

 Egy hajdani „adathordozó” 3.

Színdarabok, szerepek, színészek

Azért ne gondoljuk azt, hogy az én 157 alkalommal színpadra lépő „színészem” kizárólag csak a korszak gyenge kis színpadi csinálmányait, játszotta. Persze, a  legtöbb ilyen fércmű volt, de ezek csak ritkán értek meg két  előadást. Kíváncsi voltam arra, hogy abban az időben egyetlen év alatt egy színész a vidéki magántársulatoknál hány klasszikus szerepet játszott. Hát „az én színészem” nem panaszkodhatott, az tény, mert  az 1895. évben az egyik társulatnál eljátszotta, Rómeót, majd a másik társulatnál Párist. És  játszotta a Hamletben   Laertes szerepét  is. Krecsányi társulatánál Szophoklész  Élektra című tragédiájában Oresztész szerepében remekelt olyan  Élektra mellett, mint Jászai Mari. És ugyancsak Jászai Mari partnere volt Mortimerként  F. Schiller Stuart Mária című darabjában. A magyar klasszikusok sem voltak idegnek  tőle, hiszen az csak természetes, hogy a 86 játszott darab közt ott találtam a Bánk bánt és Az ember tragédiáját. Katona József művében Ottóként lépett színre,  Madách művében már négy szerepet játszott. Az akkoriban és azóta is sikerrel játszott Brandon Thomas darabban, a Charlie nénjében    a címszerepet játszotta. És akkor itt kanyarodjunk el egy kicsit és nézzük meg azokban az években mit kedvelt a közönség, mit játszhattak el többször is  nem csak egyetlen alkalommal. A Charlei nénje kétségkivül siker volt, mert egymás után 4  alkalommal játszották. Sardou: Szókimondó asszonyságában  a nem nevesített társulatnál 7 alkalommal,  a Makó társulatánál csak egyszer, a Krecsányinál 3 este  játszotta Neiperg szerepét. Ez utóbbi társulatánál G. Hauptmann:  A takácsok című darabja 11 előadást ért meg augusztusban, ami  arra utal, hogy a nyári hőség nem tántorította el a nézőket  az ilyen „munkásmozgalmi” darabtól sem, amit még abban az év szeptemberében a hatóságok betiltottak. Ugyancsak az augusztusi hónapban játszották 13 alkalommal, Adolphe d’Ennery: A gyermekrablónő című darabját. Az operett sem volt idegen az „én színészemtől”, hiszen az éves felsorolásban Offenbach Varázsfátyolát hétszer említi.

Kíváncsi voltam hány tagja volt akkoriban az Országos Magyar Színészegyesületnek.  Ez az egyesület valószínűleg afféle érdekvédelmi, szakszervezeti szervezet volt, ahol számon tartották a pályatársakat, s ha kellett azoknak átmenetileg segélyt is adtak.  A naptár hosszú névsorát végigszámolva megtudtam, hogy az Országos Színészegyesületnek  2185 tagja   volt.  Ebből 1062 volt  a „működő” , vagyis  szerződéses tag.  A nyugdíjazottak száma  mindössze 27, ami a nyugdíjrendszer kialakulatlanságára utal. Segélyezettet nem találtam a felsorolásban. Pályaelhagyót,  kilépetteket annál inkább, összesen 201 színész szakított az egyesülettel, és 9 tagot  zártak ki. Meglepően nagy a kereszttel jelölt „elhaltak” száma: 218. Igaz nem tudom milyen periódusra vonatkozik az adat, a Színészegyesület megalakulása óta haltak meg ennyien vagy  az előző 1894. évben. Viszonylag magas a szerződés nélküli, nem „működő” színészek száma is 668.

 Nem tudom, ma hol tartják számon  ilyen alaposan a színészeket, azt hiszem sehol. hiszen  a színházak honlapján sem olvashatunk adatokat arról kinek hol van szerződése ki ment el egy társulattól és ki szerződött oda.  És még  két érdekesség: az egyik, hogy a „működő” színészek közül mindössze 6 (hat) színész játszott egy évben három társulatnál is. A másik érdekesség, hogy az egész naptárban egyetlen egyszer sem írták le azt a szót, hogy színművész, pedig nemcsak csepűrágók voltak, hanem  olyanan nevek is, mint Jászai Mari, Szentgyörgyi István, E. Kovács Gyula.

A Transindex színházi Fórumára írt jegyzet