Holnaposok???

Gyalázat

Nem, nem ülök le a Holnapos poéták közé, mert nem akarom elmondani Ady Endrének azt a gyalázatot, ami az ő nevében  folyik itt már évek óta. Azt, hogy miközben  egymás ellen acsarkodnak a drága jó magyar testvéreink, aközben a nemzet költőjének szülőfalujában  megszünt a magyar iskola és ugyanolyan „átkos, fojtó az élet”, mint ahogyan ő azt leírta száz évvel ezelőtt. Mondjam el neki, azt a gyalázatot is, hogy az  mindszenti út annak ellenére járhatatlan, hogy minden év novemberében kivonul oda politikai szónoklatokat harsogni a társadalom "krémje"? Ömlik a szó  a nemzetről, meg a hazáról meg a megmaradásról.  Aztán beülnek a gépkocsiba és visszamennek Szatmárra, Nagyváradra, Budapestre, meg Brüsszelbe. És arról már mindenki megfeledkezik, hogy a  tíz évvel ezelött 177 lelket számláló falucskának az útja járhatatlan. Azért a pár kilométerért senki nem lobyzik Bukarestben.  Maradnak a gödrök és marad a  költővel kimondott átok „S verje meg az Isten a verejtékünket,/ Verje meg veréssel egész életünket,/ Ha tovább tengődünk ilyen kábult-árván...”. Nem, Ady úr, a fiatalok nem  tengődnek és nem maradnak. Ők elmennek. Évente egy-egy család vándorol ki. Igen, a „költőfejedelem”, szülőhelye kiöregedett, elhagyatott hely lett, akárcsak  a Nagyváradi Ady Kulturális Központ. A ma Ady Endre nevét viselő falunak nincs sem tanítója, sem papja. Gyalázat? Az! Az egyházak ugyebár nem kivételezhetnek és csak nem adhatnak helyben lakó papot, annak a közel  félszáz (43)  elárvult katolikus meg református (46) hivőnek. Különben is, az ott született és a többszáz istenes verset író költő egyszer azt merte írni, hogy „Én véreim, búsak, szegények,/ Tudom én azt, hogy kell az ének,/ Kell a zsoltár, kell a fohász,/ Kell a hit, de ne higyjetek/ Soha a papok istenének.” A papok  is inkább kivándorolnak, mintsem mindig csak temessenek. A Mindszenti hívek, meg elégedjenek meg egyszer egy évben, a költő születésnapján a politikai prédikátorokkal.

Schneider N. Antal