Szócikk-kommentár

A TRANSZINDEX Hamlet deszka&vászon Fórumra írt jegyzetek Szócikk-kommentár Tompa Gábor színházi magánszótárához (1) Ha valami belénk költözik és ott éjjel-nappal folyamatosan munkálkodik, az ember arra kényszerül, hogy kiírja magából mindazt. Egy hete, mióta megkaptam és olvasgatom Tompa Gábor könyvét, azon töprengek, hogyan írjak e kötetről. Hiszen kit érdekel manapság egy vidéki nyugdíjas tanár véleménye egy nemzetközi hírű rendező, egy 6 nyelven beszélő világpolgár szövegéről. Tépelődtem, morfondíroztam de végül is döntöttem, legjobb, ha úgy fogom fel ezt, mint a posztdramatikus színházi rendezők a nézőt. Ha egy, „azaz egyetlen” olvasója lesz a kommentjeimnek, akiben feltámad a színház iránti kíváncsiság, már az is megéri a fáradságot. Persze, voltak műfaji gondjaim is, mert fogalmam sincs, hogy egy ilyen internetes fórumon, milyen kell legyen egy könyvrecenzió vagy könyvismertető, mert itt aligha vannak terjedelmi korlátok, mint a papíros médiánál. Ezért is gondoltam kezdetben arra, hogy dramatizálom a könyv szövegét és egyben megalkotom az új színházat a poszt-poszt-dramatikus internetszínházat, ahol a közönség a szöveghez maga keres multimédiás látványt és szituációkat. Afféle elit világháló-színház lenne ez, ahol a kisebb IQ-s halak tragikus gyorsassággal kihullanak a színházi védőháló szemei között. Hogy ebben mi a drámai? Hát a magasröptű teóriák végzetes harca, a tézis-antitézis dialógus, olyan intellektuális viadal, ahol Magister dixit felkiáltással idéznénk a szerzőt. Ez lenne a végkifejlet is, mert ahogy manapság az már lenni szokott a színtézis elmarad. Aztán elvetettem ezt az ötletet, mert azt nem sikerült kiderítenem a könyvből, hogy milyen a szerző humorérzéke. És a végén még megsértődne, amit nem szeretnék. Ezért a kommentár műfaját választottam, ami lehet, hogy hosszabb lesz, mint a szócikk. De mentségemre szóljon, hogy minden komment két ember véleményét tükrözi, ugyanis a könyvet esténként hangosan felolvasom a nejemnek. A szócikket megvitatjuk és ide már a két vélemény színtézise kerül. A szócikkek sorrendjét a szabad asszociációimra bízom. Tompa Miklós (140.o.) „A nagy rendező fia” -ként emlegettük egy időben a könyv szerzőjét. Mára némileg módosult a szavak rendje. Ma már „A rendező nagy fia” mondjuk. Valaha gyakran találkoztunk az apával és mára már elmondhatjuk, hogy nagyon hálásak vagyunk Tompa Gábor édesapjának, hogy annak idején arra voksolt, hogy minket ki kell rúgni a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetből. Így a hajdani tanáraink megteremtették számunkra a lehetőség, hogy ne legyünk végszavazó színészek, hanem a színművészetet a magunk „kísérleti színházában” kedvtelésből gyakorlók. Műkedvelők, akik amíg lehetett, azt játszottuk, amit akartunk. Modernet, meg Szophoklész Élektráját, meg Brecht Szecsuáni jóemberét. Végül is mit adhat az embernek a főiskola? Tehetséget nem. A többit meg bárhol megszerezheti. Alburnus