AVITAVITA ( harmadik folytatás)

AVITAVITA (harmadik folytatás, még mindig szünet nélkül játszandó, da capo, végkimerülésig)

Posztdramatikus, abszurd, antropozófiai és  szószínházi, na mi? Nem ízé, ez már DRAMOLETT, végtelen folytatásban, főleg a földszinti test térben, netán két emeleten, vagy még inkább három tárgy-térben és a még születés előtti szellemtérben.

ÉN (bejön és egy piros ronggyal letakarja a falon lógó kivetítő vásznat): Ha már a fabulisztikus terminológiát használunk, hát elmondom Neked, drágám, hogy nekem mi jutott az eszembe a tudományos Tudós Nő, ama szövegéről, ami, a szellemtérben,  ott fenn, kivetül.

 (A második emeleti szellemtérben megvilágosodik egy panó és megjelenik a Tudós  Nő szövege, amit  egy szoprán hang olvas fel minden írásjelet külön hangsúlyozva!)

“Ezt az örömöt még az a szúró-vágó készenlét sem árnyékolta be, ahogy a könyvben háromszor helyesen és egyszer helytelenül írt Figueiredo / Figuereido esetét kezelte. A bolha és az elefánt esete fennállt, de azzal egyetértek, hogy egy könyvben nem szabad hibáknak lenniük (ennek ellenére: mindig vannak, és amint láthatta, az Ön megjegyzéseit sem kerülték el)”.

KAR: A már igaz “A bolha és az elefánt esete fennállt!”

ÉN: Az elefántcsont toronyból a bolhát elefántnak látják, vagy látatják de az elefánt méretű hibát még bolha kicsinységűnek sem tekintik, nem is veszik észre.

ÉNNŐM: De melyik a bolha és melyik az elefánt ?

KAR: Figyelmeztetünk jóember, hogy  már megint kiemelve idéztél.

ÉN: A lényeget emeltem ki, emberek!

KAR:  Egy részt, egy részt.

ÉNNŐM:  Az igaz, de a részlet mindig hordozza az egészet is, mert ahogy a színházi termodinamika harmadik törvénye mondja: a rész árulkodik az egész személyiségéről.

ÉN: Meg arról is, hogy  “Bagoly mondja a verébnek, hogy nagy fülű”. Mert ez az eset    is „fennállt”, sőt, lenn ült a nézőtéren.

KAR: De hol állt fent? De hol állt fenn?

ÉNNŐM: Légy szíves, bizonyítsd be! Mert megint szúró-vágónak tekintenek.

KAR: Ez így igaz, szúró-vágó meg vágó-szúró, meg vágó-vágó meg szúró-szúró.

ÉN: Szóval azt mondja a tudományosan Tudós Nő, hogy:

TUDÓS NŐ:( A második emeletii szellemtérben a  kivetítőn ez a szöveg jelenik meg és, egy szoprán mondja)

“Egy szöveget semmilyen kritikai szándékkal nem lehet kényünk-kedvünk szerint trancsírozni, gondolatmenetét megsérteni – de felületesen olvasni sem.”
ÉN: Szóval a nem felületesen olvasó tudományos Tudós Nő az én szövegemből, csak azt derítette ki, hogy én a bolhából elefántot csinálok, és csak azt teszem szóvá, hogy egy négyszer leírt névből egy esetben hibásan írták azt le. De a „nem felületesen olvasó” azt már nem akarta tudomásul venni, hogy az általa (is) szerkesztett könyvben egy nagysikerű regény címét összekeverték egy dráma címével. Egy német író művét összekeverik egy dél-amerikai drámaíróéval.

ÉNNŐM: Ugye arról a   Lion Feuchtwangerről beszélsz, aki  Brechtet felfedezte, annak barátja és egy időben munkatársa is volt, és akivel együtt Brecht megalkotta  az epikus színház elméletét.

KAR: Mi sem „ akarnék minden hajmeresztő állítására reflektálni, hiszen a neten úgyis lehet elég oktondiságot olvasni”. Például mi meg azt az oktondiságot olvastuk a WIKIPEDIAN, hogy Brechttel közösen írt drámát bémutatta vala  1982-ben a „Riverside Shakespeare Company of New York City. Szóval, emberek! Szá szónak is egy a vége A rókák a szőlőben az egy regény , a Savanyú a szőlő az meg  rossz fordítása A róka meg a szőlő című „hősi komédiának”. Teccenek már érteni?

ÉN: És erre már nem a bolhából elefánt szállóige az illő. Mert nem egy diák keverte össze a Velencei kalmárt és a  Velencei mórt, hanem négy egyetemi totumfaktum; doktorok, profok., docensek, meg miegyéb. És ezt a négy közül  senki nem vette észre. Nos, a nem felületesen olvasóknak megmutatom még egyszer az én szövegemet. Döntse el a nagyérdemű, hogy  én, a „literátor genetikus” csináltam a génkezelt   bolhából elefántot, amikor mindezt szóvá tettem. Vagy ezt tekintsem  a felületesen olvasók rágalmának és tudatlanságának. És ki járt el kénye-kedve szerint, amikor „megsértve a gondolatmenetet” a szövegemből csak az egyetlen elíráson való szöszmötölést tartja bolhának és nem látja az elefántot?

KAR: Na lássuk, na lássuk! Vagy inkább na halljuk.

(A földszinti test-tér falán lévő vetítőn  ÉN elhúzza a függönyt és kivetítik rá az alábbi szöveget, amit egy drámai baszbariton  olvas az írásjelekkel együtt).          

„No, de mit háborgok én itt olyan kicsinységeken, hogy az én nevemet rosszul írták, amikor a tanulmány szerzője  Lion Feuchtwanger Rókák a szőlőben című regényét összekeveri egy brazil szerző Guilherme Figueiredo: A róka meg a szőlő (portugálul:  Raposa e as Uvas)  című drámájával (60.o.), amely a Mutatók és mellékletek 238. oldalán  hibásan, Figuereido (sic!)  szerzőnévvel és a Savanyú a szőlő darabcímmel szerepel, mint Tompa Miklós rendezése. Sajnos Kovács Levente tévedését továbbviszi Balási András is, aki a könyv 105. oldalán így ír: „Figueiredo: Savanyú a szőlő (eredeti cím: Rókák a szőlőben)”.

ÉN: Na látod, fiam, ezek a fekete fehéren leírt tények.  Bizonyítják, hogy sem a szerzők, sem a szerkesztők nem figyeltek oda, vagy nem is tudták mire kell odafigyelni, mert el voltak foglalva a performált idillekkel, meg a performatív idolokkal, a bölcsködéssel meg a lila ködökbe burkolódzó performanszokkal a tárgyiasult térben. Meg a mega fölényeskedéssel. Ezért aztán még utólag sem hajlandók ilyen szarvashibát észrevenni, nemhogy elismerni létüket. Nekik ez csak bolha, amiből én elefántot csinálék vala.  Na erre már Aiszophusz, (fonetikusan ejtendők  a névváltozatok) vagy Aiszóposz, esetleg Aesopus, netán Ezopusz,  a bölcs görög a „Bagoly  mondja a verébnek, hogy nagy fülű” szólást írta, meg mondta  volna egykoron az ókoron.

KAR: Natürlich, naturally

ÉNNŐM: No de milyen bagoly, Fiacskám? Mert az sem  mindegy.

KAR: Több bagolyok vannak égen s  földön  Figuereido,

           Mintsem értelmetek felfogni képes aztat a.

ÉN: Hát nem a hégeli “Minerva baglya, amely a leszálló alkonyatban kezdi meg repülését”, annyi szent. Mert  a mai színházi esztétikában, ahol mint azt a Tudós Nő mondá vala nincsen már  idejétmúlt tükrözés, mert az már elavult, így  Minerva sincsen, hanem mondjuk van egy szimpla kis  fülesbagoly, a Somostetőről, aki olykor megszólal, és mert a literátori genetikusoktól génkezelt az ebadta, úgy huhog, mint Vörös Rébék és azt mondja, hogy KÁR!

KAR: „Hess madár!”