AVITAVITA ( második folytatás)

AVITAVITA ( második folytatás, de szünet nélkül játszandó, végkimerülésig)

Posztdramatikus, abszurd, antropozófiai és  szószínházi, na mi? Nem ízé, ez már DRAMOLETT, végtelen folytatásban, főleg a földszínti test térben, netán két emeleten, vagy méginkább három tárgy-térben és a még születés előtti szellemtérben.

(A szereplők ugyanazok! A pár héttel későbbi időjátékban a feldolgozott dialógusokat monologizálják. Hol andalítóan, hol tragikusan.

KAR: Ó, palásttalan Dionüszosz, hald a bölcsek és a Tudós Nő szavait: ”…. a legnagyobb problémát én ebben, tehát a kontárok intellektüel tevékenységében látom”

ÉN: Hát most tessék nekem megmondani: meg lehet ezt unni?  Mert én ugyebár folyamatosan fejlődők  (vagy –döm?) és aki fejlődik, annak az intellektüeli intuiciója egyre csak  fungál. Így fejlődött ki belőlem ez a  posztdramatikus dramolett. Mert kérem, én tanulva a Tudós Nőtől, aki ott a Parnasszuson,  vagy Olimpuszon? - Már nem is tudom hol  leledzik. Egyezzünk meg, hogy a  mennyei test térből szólt hozzám, arra ösztönözve, hogy ne legyek kontár és új, tudományos alapokra helyezzem a dramaturgiámat. Tiszteletben tartva az Austini elveket,  amit  hosszas kutatás után fedeztem fel és értettem meg. Mert a  modern színházelmélet ugyebár ma már nem létezhet anélkül, hogy mi -  a kontárok, ne tudnánk azt, hogy „Az illokúciós jelentés valamely performatív formula (általában ige) segítségével tehető explicitté. Az illokúciós aktusokat Austin konvencionális aktusokként értelmezi, megkülönböztetni pedig a performatív igék „csoportosításával” szerette volna. Így meghatározza a következőket [Most tessenek jól figyelni, mert ezek lesznek a jövő drámai  szerepkörei is, ha igaz]: Í t é l k e z ő k (verdictives), V é g r e h a j t ó k (exercitives), E l k ö t e l e z ő k (commissives),V i s el k e d ő k (behabitives),  Bem u t a t ó k (expositives).” Namármost  én ezt eddig nem tudtam. De mostmár ezt is tudom és beépítem a posztdramatikus dramolettómba. Sőt, azt is, amit a minap olvastam, miszter “SEARLE-től, aki a fenti elmélet továbbgondolásaként,  többször is kritizálta az austini osztályozást.” Igen,  kérem, ha Searle kritizálta, akkor ezt a dramolettemnél  és annak előadásánál  is figyelembe kell vennie a rendezőnek.   Mert ahogy   a Bölcs Ész tette, aki elsőként az austini illokúció és lokúció megkülönböztetésének helyességét kérdőjelezte meg, én is hozzáidomulok, mert: “szerinte helyesebb p r o p o z i c i o n á l i s  t a r t a l o m r ó l ,  i l l o k ú c i ó s  e r ő- r ő l  és p e r l o k ú c i ó s  h a t á s r ó l  beszélni”. Értik már emberek? A jövő színházában elsődleges ez a három paradigma, vagyis a 1.tartalom, 2. erő és 3. hatás! lesz a döntő. Ez a modern  teátrum alapvető követelménye a test-térben és a tárgy-térben zajló performatív  performanszokban és egyebekben. De a szellem térben is! A modern drámában és az előadás hatásában tehát vegyük figyelembe SEARLE fő tételét, azt, hogy „a nyelvhasználat szabályvezérelt viselkedés” – ebből kifolyólag abban a fránya teátrumban a kommunikáció alapegysége már nem a mondat, nem is a mondat egy példánya, hanem „a mondat létrehozása egy beszédaktus végrehajtása során.” SEARLE-nél egy beszédaktus végrehajtása a következőkből áll: ( Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a színházi rendezőknek is tudnia kell és szem előtt kell tartani ezt az intellektüeli szemléletet, és persze velük együtt az ügyelőnek és az aktoroknak, de még a műszaknak is, ha igazi rétegszínházat akarnak csinálni a rétegnézőknek: „1. m e g n y i l a t k o z á s i  a k t u s (ha mondani akarunk valamit, akkor a nyelv szavait és ezekből a mondatokat használjuk) 2. p r o p o z i c i o n á l i s  a k t u s (dolgokra utalunk, és azokkal kapcsolatban állításokat teszünk) 3. i l l o k ú c i ó s  a k t u s (a beszélő szándékához köthető cselekedet).” Nem tudom, hogy elég világos és érthető voltam-e? De gondolom, a mai  színháztudományban járatos  színészek ezt kapásból megértik és a szerepépítkezésnél szem előtt fogják tartani, mert e nélkül nem lehet jó előadást kreálni a rétegközönségnek.

ÉNNŐM: Könyörgöm hagyd abba, hát kell ez neked, gondolj az egészségedre, fiam. Ennek a színházhoz   semmi köze nincs.

KAR: O, yes, O, yes! Csak semmi fóbia.

          Mert megújult és egyre újul

          A színházi  terminológia.

ÉN: Na hallod szívem, mit mond a szakmai közvélemény rétege. Hogy pillanatnyilag nincs köze? De majd lesz. Mert a színháztudósoknak is meg kell élniük valamiből. Muszáj nekiek időnként  teóriákat gyártaniuk, -ok. Mert remélik, hogy ha a közönség már nem is  jár a színházba, legalább olvassa  őnekiek a műveiket. Te,  Drágám nem vagy járatos a mai színházi aktusokban, meg a performatív  performanszokban.

KAR: Performatív Doktor Tudós,

           Azt biza már meg nem állja,

          Hogy a test-tér szerkezetét

            Időnként ne performálja.

ÉNNŐM: Már megmondták Neked fiam, hogy a bolhából is elefántot csinálsz.

KAR: O, Yesz! Ez már szent igaz.

ÉN: Függöny! (Ja, az nincs a test térben. De majd lesz a következő jelenetben.)