Szinházi levél (17.)

„A többi, néma csend”

Ezek Hamlet utolsó szavai. Utána már zárójelben csak ennyi: (meghal). Teátrális a cím, tudom. Igen, meghal, mint ez a levélsorozat, amit hónapokkal ezelőtt azért kezdtem írni, mert így akartam részt vállalni, abban a közösségben, ami Összefogás az önálló Nagyváradi Magyar Színház-ért néven szerveződött a facebookon. Mint a közügyek iránt érdeklődő és a színház ügyét a szívén viselő ember, gondoltam az összefogás szót megtoldom a „minőségi”-vel és ilyen igénnyel írom a leveleimet. Talán egy fél éve szóvá tettem, hogy Váradon a színháznak nincsenek „örökös tagjai”.  Felhívott Varga Vilmos és közölte, hogy tévedtem, mert ő, Gulácsi  és még egy páran, azzá lettek nyilvánítva  a színház megalakulásnak 100. évfordulóján. No de ezt honnan lehet tudni, kérdeztem tőle. Mert én hiába írom itt „hazafias munkában” a leveleket, ha a színház erre illetékes és ezért fizetett személyzete mindmáig nem tartotta fontosnak azt, hogy a szatmári és a kolozsvári színházakhoz hasonlóan a saját honlapján a színház még élő vagy már jobblétre szenderült, nagy öregjeinek emléket állítson. Mint ahogy azt sem tartották fontosnak, hogy feltüntessék a színház honlapján Kelemen Istvánnak és Nagy Bélának  az utóbbi 20 évben  kiváló szakmai szinten megírt könyveit. Pedig ez épp úgy hozzá tartozna a korszerű színházi PR tevékenységhez, mint az internetes jegyrendelés. Igaz, megígértem volt egy színházi levelemben, hogy a színészképzésről is írok majd, de miután  végigolvastam egy két ilyen témájú mesteri és doktori dolgozatot, arra jöttem rá, hogy értelmetlen egy napilapban arról szólni, hogy a színészképzésben eltúlozzák az  improvizációt, az intuició és a kreativitás róvására. Ez a téma is halott, akár a többi előre megtervezett. Nem veszem el a teatrológusok kenyerét. Hogy időnként a leveleim álcázott színikritikák voltak? Hát az igaz! De végül is az hogy nézett volna ki, ha a színházi leveleimben valahogy úgy szóltam volna egy előadásról, rendezésről, ahogy annak idején  Major Tamás  válaszolt egy ifjú színésznek a milyen voltam kérdésre. Nagyon jó voltál fiam: csak ahol te leültél, én ott felállnék, ahol te megszólaltál, én ott hallgatnék, és ahol te beléptél, én ott be sem jönnék.

Alburnus

Megjelent a Reggeli Újság mai számában