Színházi jegyzet

Malom és modernség?

Olvasom a színház honlapján a legújabb bemutatóról, hogy: „Minden előadást beszélgetés követ, mely alkalom, reflektálási lehetőség a Szophoklész által tálalt rendkívül komplex problémakörre, ugyanakkor a színházi megvalósítás sajátos stílusjegyeinek értelmezésére is.” Mivel én –úgymond - „ósdi”  ember vagyok, és  színházat a színházban szeretem nézni, nem az állomáson, meg a  malomban, máris  „reflektálok”. Kérem, a lényem minden kicsi porcikája tiltakozik, ha feltételezik rólam, hogy nincs fantáziám, és a múlt század ötvenes éveinek neorealista környezetébe hívnak, hogy ott értsem meg  Oedipus sorstragédiáját. Vagy az erről elnevezett lelki komplexus lényegét, ki tudja?  Mert ahhoz tényleg nincs elég fantáziám, hogy elképzeljem, milyen színházművészeti, esztétikai érvei vannak a rendezőnek arra, hogy ez az antik görög tragédia katarzis-élményt inkább egy lerobbant malomban nyújthat, mint a színházban. És ahhoz sincs bennem kellő képzelőerő, hogy megértsem a művészeti igazgató elképzelését a színházi terekről. Miért várja el a nagyérdeműtől, hogy egyazon évadban az évadkezdő és az évadzáró előadást is a színháztól távol élvezze, s nem abban a környezetben, amitől évekig elzárva volt, és ahová vissza kéne őt szoktatni.   Megkérdezném a művészeti vezetőt arról is, milyen „stílusjegy” az, hogy a modern mai darabot naturalista játéktérbe viszi, az antik görög tragédiát meg neorealista környezetbe? Nekem arra tényleg nincs fantáziám, hogy a mai gazdasági helyzetben  miért éri meg vasúti szerelvényt vagy autóbuszokat  bérelni azért, hogy a közönséget, színészt, kelléket, világítást az előadás mesterkélt helyszínére, egy nem színházi térbe szállítsák? Igen, a közönséget, akinek az adó garasaiból a színházat fenntartják, s akinek a pénzéből, úgy hallom, fizetik a malomtakarítást is. Közben azon fantáziálok, hogy vajon mit jelent az, hogy „Szophoklész  műve alapján” rendezték az előadást? Annak a szerzőnek a műve, aki az antik görög színházat a harmadik színész színpadra állításával és a díszlet alkalmazásával újított meg, talán már csak nyomokban fog szerepelni? Mert azt majd a rendező a színháznak az irodalomtól való elválását hirdetve, átértelmezi, újraírja? Azt sem tudom, kinek a fordítását dolgozta át a rendező? Vagy talán mai nyelvre írta át és gyúrta egybe a két,  Oedipusról szóló Szophoklész  darabot valaki ? Erről nem szól a színházi honlap, sem a hírlevél, amit imént kaptam meg. Vagy egy neorealista  környezetben ez  már nem is fontos? Látom, hárman játsszák a címszerepet. Ez most vajon megint azért van, mert a rendező színháza nem bízik abban, hogy egy színész képes arra, hogy fiatalként, érett férfiként és aggastyánként is „hozza a figurát”?  Esetleg túl hosszú és nehéz a szöveg egyetlen színésznek? Vagy ez valami kreatív és modern színházi fogás? Mint az, amikor a neves kolozsvári rendező egy egész antik tragédiát szöveg nélkül, csak indulatszavakkal játszatott el. (De új görög és nem ó-görög indulatszavakkal).  Találgatom, végül is kiben nem bízik a rendező? A színészben, hogy a hagyományos színházban nem lesz képes megteremteni a varázslatot? Vagy a nézőben, hogy képtelen lesz átélni a görög sorstragédiák megrázó, de lélektisztító légkörét? Vagy folyamatosan kételkedik önmagában, hogy a negyedik faltól megszabadított színházi térben hatásos előadást tudna alkotni, és ezért viszi a közönséget a Miron Costin utca 2 szám alatti Léderer malomba.

Alburnus