Malom és őskép

Malom és őskép

Előző színházi jegyzetem megírása óta volt egy színházi sajtótájékoztató és a bemutató  a Léderer-malomban. Mindent elolvastam, amit a helyi lapok írtak, így van min gondolkozzam és „reflektáljak” a Nagyváradi Szigligeti Színház, malom-színházi előadására.  A város kulturális életét figyelemmel kísérő emberként, úgy gondolom, véleményt kell mondani mindarról, amit a színház művészeti igazgatója, a darab rendezője és a két főszereplő az Oedipus előadás kapcsán  kifejtett, no meg arról is, amit az előadásról olvastam. Én nem láttam, mert nem vagyok színház, csak rendező-szkeptikus, aki színházat nézni nem megy sem állomásokra, sem  malomba. Hiszek a jó színház varázsában, de kételkedem az obskurus helyszínek színházi hatást teremtő erejében. Vártam a sajtótájékoztatón a művészi érvelést arra, hogy miért a Léderer-malom az antik görög tragédia előadásának helyszíne. Hiába, erre nem kaptam elfogadható, művészi indoklást, csak azt, hogy a kőszínház színpadán sok társulatnak kell osztozkodnia. Ez eddig is így volt, és tudtak osztozkodni. Számomra az sem helyszínválasztást indokló esztétikai érv, hogy Szophoklész Oedipusról szóló tragédiáiban „vannak a kenyérkészítésre vonatkozó enyhe utalások”, amelyekre a malom-színházi előadást építeni lehet. Újraolvastam az Oedipuszról szóló két tragédiát, de nem találkoztam ezzel a párhuzammal. A kenyér szó csak egyetlen egyszer(!) szerepel a két darabban, ott, ahol Oedipus a két fiát az egyiptomi törvények szerint élőkhöz hasonlítja, mondván: „Mert ott van az, hogy otthon ülnek férfiak/ Szövőszék mellett szőve-fonva, míg a nők/ Járnak mindig házon kívül kenyér után”. És szerepel még ugyancsak egyszer a malommal összefüggésbe hozható „mag” szó is. De ezzel a szerző a hím ivarsejtre utal.  Félő, hogy a rendező,  csak a képzeletében megfogant, de a darabban nem létező, vagy ha igen, csak huszadrangú, zavaros, erőszakolt analógiákra építette az előadást, és utólag gyártott hozzá teóriákat, hogy indokolja a színházi tér választását. A helysszín „erősségéről” úgy látszik, sikerült meggyőznie a főszereplőket is. De nem ártott volna a sajtótájékoztató előtt egyeztetnie, mert míg a rendező a kenyér, (vagyis  az Élet) teremtését látja a helyszínben, addig a   két Oedipus  szerint   a gabonát megőrlő  malom és az embert felörlő sors között van a párhuzam. Zavaros, nemde? A rendező az „élet” születését látja Oedipus sorsában, (talán ezért oszt kenyeret, vagyis kenyerezi le a nézőket az előadás végeztével), míg a színészek az élet felörlődését és a pusztulását.  Mint ahogy zavaros az a rendezői megnyilatkozás is, hogy a váradi Oedipus nem egy aktualizáló előadás, mert ő „örök érvényű archetipusokra épít”. De ha ezekre épített, akkor bizony óhatatlanul aktualizált, mert az őskép fogalmának kitalálója, C. C . Jung éppen azt hangsúlyozza az 1932-ben megjelent tanulmányában, hogy „Az ősi kép megformálása bizonyos fokig fordítás a ma használt nyelvre … alkalmas a korszellem hiányosságát és egyoldalúságát kompenzálni”. No ennyit a teóriákról. Ejtsünk még szót a marketingről, arról, hogy a művészeti igazgató által választott helyszínek gyakorlatilag eladhatatlanná teszik az előadást. Hová lehetne elvinni ezeket az Európa vagy Oedipus előadásokat? Melyik erdélyi városban van olyan vasúti helyszín, ami alkalmas erre? Vagy ha még divatba lenne a kiszállás, és a Bihar megyei városok, így Margitta, Nagyszalonta, Érmihályfalva színházszerető közönségének kiszolgálása is fontos lenne, ugyanbiza hol van még olyan használaton kívüli malom, ahol a garatot körbeülheti Oedipus és a Kar? Az ilyen állomás, vonat, malom, egyszeri színházi tér, ami lehet, hogy „rusztikus és archaikus” helyszínnek tűnnek, de már eleve kizárják az előadás eladhatóságát máshol is, mint ott, ahová azt tervezték. Mi több azt is, hogy az előadást bármelyik fesztiválra meghívják és ott bemutathassák.

Alburnus