Színházi levelek

Színházi levél (1.)

A népszerűsítésről

 Az anyósomhoz írt közel kétszáz levél után, arra gondoltam, hogy most a színházi levél műfajával boldogítom a nyájas olvasót. Tudom, hogy ezt a publicisztikai műfajt már Ady Endre is  elavultnak tartotta, mondván, hogy   a 19. század tollnokainak műfaja, amikor „szükséges, nagy idea volt a magyar színművészetet népszerűvé tenni.” Hát kérem, én a mai időket ugyanilyeneknek tartom, mert a színház iránti érdeklődés lanyhulóban van . Ezt a megcsappant érdeklődést csak akkor lehet felfokozni, ha a teatrum ismét a nagyközönség figyelmének a középpontjába kerül és ha nem is naponta, de legalább hetente hírt hall a színházakról, a színészekről, táncosokról, rendezőkről. Ha mindig van valahol egy színházi hír, egy kis történet, valami színházi esemény, vagy gondolat, de akár pletyka is, amire érdemes odafigyelni, érdemes róla szót váltani a szomszéddal vagy a munkahelyi kollegával, netán egy iskolai osztállyal. (A pletyka szón ne tessék megbotránkozni, Ady Endre is írt nem egyszer ilyent) A népszerűség  alapkövetelménye a Nép odafigyelése, mert csak a nép, vagy, ha ez jobban tetszik, a közönség töltheti meg a színházat. A mára  felduzzasztott színháztudósok szűk elitje legfeljebb a stúdió színházak félszázas  nézőterén kelthetnének jó benyomást. De  egyszer, ha Erdélyből mindannyian eljönnének egy váradi premierre. De ilyen csak a csodák világában van, nálunk aligha várható. No  nem olyan színházi leveleket akarok én írni mint amilyeneket   százötven évvel ezelőtt írtak volt (újra csak Adyt idézve) „ilyenféle címekkel: Levél Zsoldosné asszonyhoz vagy Művészeti sorok Halmi úrhoz.” Én kérem, a nagyközönségnek címezem a leveleimet, az Ezerfejű Cézárnak, aki magába gyűjti mindazokat, akik a „díszes múzsatemplomba” járnak néző vagy színházcsináló személyként, akikről feltételezem, soraimat kedvteléssel olvassák és ettől gyakrabban mennek  majd a színházba.

Ezzel a reménnyel üdvözli az olvasót,

Alburnus

A levél a Reggeli Újság mai számában jelent meg.