Szócikk-kommentár (18)

A TRANSZINDEX Hamlet deszka&vászon Fórumra írt jegyzetek

Szócikk-kommentár Tompa Gábor színházi magánszótárához (18.)

Nyitottság/nézői (97.o.)

Meg vagyok sértődve. Kérem, én, az átlagnéző, a műkedvelő színjátszó, meg a műkedvelő színikritikus kifejezetten sértve érzem magamat e szócikkben leírtaktól. Mert hogy is gondolja a mi rendezőnk azt, hogy olyan nyitottan járjak a színházba, hogy ne legyenek „előzetes elképzeléseim” vagy „akár előítéleteim”. Mert teccik tudni, az én agyam nem TABULA RASA, ami olyan szép tisztára mosott, hogy arra azt írhat a színházi rendező polgártárs, amit akar. És ha neki lehet alkotó fantáziája, akkor nekem miért nem lehet reproduktív képzeletem, ami már akkor is működésbe lép, amikor meglátok egy színházi plakátot. Én ettől még nyitott vagyok, amikor leülök a nézőtérre. Első dolgom kihúzni a színházi agypalackom dugóját, hogy beengedjem a rám váró élmény-tömeget. Csak teccik tudni, az a baj, hogy mihelyt a dugót kihúztam az ott bújkáló szellemek is kiszabadulnak és azonnal közrefognak és egymás szavába vágva igyekeznek meggyőzni engem. Ott áll mellettem Arisztotelész és Teszpisz , Diderot és Gordon Craig, Sztanyiszlavszkij Nyemirovics Dancsenkóval, meg Brecht tata Helene Weigel mamával. No és Kovács György meg Tompa Miklós. És valahányan kibújnak a palackból, mindenik mondja, súgja fülembe a magáét, a rendezői koncepcióról, a színészi játékról, a stílusról, a dramaturgiáról meg olyan BANÁLIS apróságokról:

- hogy ez a rendező mániákusan generálsötét párti és minden előadást azzal indít,

- hogy a másik rendező minden nagyjelenetet a színpad baloldalán állít be,

- hogy ez meg ez a színésznő minden tragikus jelenetnél a szívéhez kapja a kezét,

- hogy az a másik színész mindig egy pár pillanattal később lép színre, hogy a hatást fokozza,

- és különben is, a hosszú magán- és mássalhangzókat időnként röviden, a rövidet hosszan ejtik és a hosszú szövegeknél ott tartanak szünetet, ahol elfogy a levegő, és nem ott, ahol azt a gondolati egység indokolná. Satöbbi, satöbbi.

Szóval az én szegény tabula rasamat, amit naponta telefirkálnak a politikusok mindenféle handabandázással, amikor színházba megyek, ezek a kiszabadult szellemek veszik kezelésbe és folyamatosan széljegyzik. Ezért nem értem, miért várják el tőlem, hogy ne legyenek ELŐZETES ELKÉPZELÉSEIM. De hát, én éppen azért mennék a teatrumba, hogy ne csak a tévéből MOSSÁK AZ AGYACSKÁMAT, hanem ott is, ahol a katarzis nevű mosóport használják (De nem azt a hamísítottat, amit a posztdramatikus kiszerelésben forgalmaznak). Mert én, ugyebár, nem mizantropológus, hanem teatrumi filantropológusnak képzelem magam. Vidéki Marionak, aki azt várja Cipollától, hogy az agyát a varázslatával elbűvölje. Azt varázsolja el úgy, hogy ne kelljen az előadás végén lelőnie.