Szócikk-kommentár (19)

A TRANSZINDEX Hamlet deszka&vászon Fórumra írt jegyzetek

Szócikk-kommentár Tompa Gábor színházi magánszótárához (19.)

Közönség (76.o.)

Én és életemnek párja úgy gondoljuk, beszélnünk kell erről a szócikkről, mert mi a „közönség” vagyunk, azaz - Tompa Gábor szavaival szólva - „a befogadó közeg legérzékenyebb, legfogékonyabb része, az értelmiség”. Annak is az a kisebbik része, amely itthon maradt. Mi több, 1968 és 1990 között ki se tette a lábát az országból, hogy akár a szomszédos „szocialista” országokban a „világszínház” előadásait nézegesse. De színházba jártunk. Ajaj, de mennyit. Akkoriban az országos turnék korát éltük, és a mai kor viszonyaihoz mérten, az akkori kolozsvári színház szinte havonta teljesítette „küldetését”. (TG. miatt az idézőjel, aki nem szereti ezt a szót). Ma már csak a világhálón láthatom őket. Máig az emlékezetemben van Balogh Éva alakítása az Üvegfigurákban, meg az a döbbenetes, torokszorító csend, ami Pásztor János felállását követte a Sánta angyalok utcája előadásán. És alkalmunk volt összehasonlítani az akkor modernnek számító, a Sztanyiszlavszkij hagyományokkal részben szakító Irkutszki történetnek a szatmári, és a marosvásárhelyi előadását. Mondanom sem kell, hogy az Ács, Csíky, Elekes trióval a főszerepben a szatmári vendégjáték több klasszissal jobb volt, mint a vásárhelyi, ahol bizony szállt a penész.

Az nem helytálló, hogy „a román színházművészettől is” el voltunk szigetelve. Láttuk mi itt Váradon a Bulandra, a Notara, és a bukaresti Zsidó színház egyik másik előadását, sőt, még a Iaşi-i színházét is. Úgyhogy nem voltak ismeretlenek számunkra Ciulei rendezései, hiszen telt házas előadásban láttuk őt Clodi Bertolaval játszani a Play Strinberg–ben. De korábban már az Ahogy tetszik ( Cum vă place) korszaknyitó előadásán is eltűnődhettünk a Ciulei diktálta színházi úton. És ha belenézünk az emlékezés kútjába, olyan nagyszerű előadásokról is szólhatnánk, mint a bukaresti Zsidó Színház Dibuk előadása, ami már akkor egy megelevenedett Chagall-kép volt, vagy a jászvárosiak Amerikai Élektrája, a címszerepben Elena Bartok felejthetetlen alakításával. Ezért nem fogadom el Tompa Gábornak azt a megállapítását az erdélyi magyar közönségről, hogy az el volt szigetelve a román színháztól is. A színházszerető, figyelmes néző már akkor fogalmat alkothatott magának arról is, hogy milyen magas színtű a bukaresti színész és rendezőképzés. Mert erről meggyőzték például olyan frissen végzett fiatal rendezők, mint A. Colpacci, aki a váradi színház román tagozatán Csehov Sirályának a rendezésével aratott figyelemre méltó sikert. Abban az előadásban Trepljov alakjában már felfedezhető volt egy új, a hagyományostól eltérő rendezői szemlélet, hiszen nem egy vasalt inges, zsakettes szalonpoétát láttunk, hanem egy rubáskás, csizmás, buggyos nadrágos Jeszenyin–szerű poétát, akiben testet öltött a „szláv bánat” minden finom rezdülése. A bukaresti színészképzés színvonaláról többek közt ennek az előadásnak a Trepljovja győzött meg, mert úgy térdelt le az összetépett kéziratai előtt, mintha egy lassított filmben látnánk. Meg is írtam akkoriban, hogy a bukaresti színművészeti főiskolások játékának mozgáskultúrája Camus Félreértés (Malentandu) című drámájában (amit szintén Váradon láttunk) jól példázta azt, hogy a testtartás és a gesztus egy bizonyos lelkiállapotot erősebben tud sugallni a színpadon, mint az arc mimikája és a beszéd. Én azt nem hiszem, hogy az én vagyis a mi „konzervativizmusunk” tájékozatlanságból fakad. Sokkal inkább forrása ez annak a csak erőltetett külsőségekre és mindenáron maivá szabásra törekvő színházi szemléletnek, amelyik „vakulj paraszt” jelszóval kívánja bonyolult asszociációs rendszerekbe kényszeríteni a közönséget.

A minap olvastam egy Andrei Şerbannal készített interjút, amelyből megfontolandó gondolatként idézem azt a részt, ami a mi nézőközönségünk távolmaradására is magyarázatot adhat. „ Sötét, depresszív, cinikus, szadista, negatív... - a német színház csak ilyen impulzusokat küld felénk, és ez mára megfertőzte az egész európai színházat. Mindenhol a német színházat utánozzák.”