Szócikk-kommentár (23)

A TRANSZINDEX Hamlet deszka&vászon Fórumra írt jegyzetek

Szócikk-kommentár Tompa Gábor színházi magánszótárához (22.)

Rend (105. o.)

Azért jó ez a könyv, mert nem a színházi szakemberek által szépen megfogalmazott semmit mondással van tele, hanem gondolatébresztő, vitára provokáló szövegekkel. Ilyennek találom ezt - a részben Hamlethez kapcsolt - Rend szócikket is. Elolvasva azonnal beugrik az embernek a tragédia szövegéből egy-két sor, ami igazolja Tompa Gábor gondolatmenetének helytállóságát és arra utal, hogy a dán királyfi önmagát a megbomlott rend helyreállítójának fogja fel. „Kizökkent az idő; - ó kárhozat! / hogy én születtem helyre tolni azt.” mondja Hamlet, igazolandó rendteremtő szándékát. Én azt hiszem, hogy nem csak Shakespeare-nek szól minden műve a rend és a káosz viszonyáról, ahogy ezt TG mondja. Valójában minden drámai alkotásban megtaláljuk a rend és a káosz, a diszharmónia és a harmóniára való törekvés hőseit. Ez a drámai konfliktus lényege. Lucifer is megfogalmazza szinte ugyanazt, amit Hamlet: „Küzdést kívántam, diszharmóniát. Mely új erőt szül, új világot ád.” Valójában Hamlet is káoszt, diszharmoniát teremt, amikor egy fennálló rendet megkérdőjelez, amit csak a tragikus végkifejlet meg a bűvös meseszámmal kifejezet hét halott árán tud új renddé változtatni. De ez az új rend már a norvég Fortinbras rendje és nem a dánoké.

Az ember kényszert érez, hogy elgondolkozzék azon, miként is értelmezhető a rend meglehetősen elvont fogalma. Mert a rendnek nem biztos, hogy a „káosz” az ellentéte. A káosz a két rend közti átmeneti állapot, ami szülője egy másik rendnek, egy új világnak, ami a „kizökkent” vagy „eltolt” régi rend nyomán születik.

Eltűnődve mindezen, felélednek bennem a 20. század magyar költészetéből a rend fogalmát érintő, értelmező verssorok. Például József Attila költészetében a művészi, az emberi, és a társadalmi rendnek a sajátos költői értelmezései. Mennyire maiak és mennyire drámaiak az Eszméletnek ezek posztimpresszionista festészetre, vagy ha úgy tetszik Josifu Aronra, a román apára is vonatkoztatható sorai:

„Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.”

Ezekben a sorokban benne vannak a képzelet és a valóság ellentmondásosságának, egész megzavarodott értékrendünknek mintázatai. A város peremén című versben ott találjuk a közösségi lét rendteremtő erejének dicséretét. E rendet meghatározó társadalmi és genetikai faktorok harmonikus együttlétének tudományos „magyarázatát” a „véges végtelen” szószerkezetben.

„Míg megvilágosul gyönyörű
képességünk, a rend,
mellyel
az elme tudomásul veszi
a véges végtelent,
a termelési erőket odakint s az
ösztönöket idebent.”

És a lényeg : „Ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent”.

Pilinszky János Apokrif című versében a már kozmikussá növesztett ősi rend, a család igénye nyer teljesen új és eredeti rend-értelmezést:

„Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra.”

Érdekes, TG gondolatmenetében a rend és a színházi rendező párhuzam. Magamban mosolyogtam egy sort, amikor az jutott az eszembe, hogy bezzeg a színikritikusokról írt szócikkben nem a rend őrével asszociált. De ez a rendezői színház fogalomkörében gondolkodóknál természetes. Mint ahogy azon sem kell csodálkoznunk, hogy ő Hamlet alakjában csak a színházi rendezőt látja, holott a dán királyfi szó szerint kimondja, hogy színészkedni fog: „ildomos lesz ezentúl furcsa álcát öltenem” .

E szócikk utolsó bekezdésében TG a formáról, mint az isteni rend jeléről szól. Hát ezt így is lehet mondani, de lehet úgy is, ahogy Irving A. Taylor mondja Az alkotó folyamat természete című tanulmányában. Ide másolom, mert nemcsak a rendre, de Tompa Gáborra is jellemző megállapítás: „A magas fokon alkotó egyének fokozott érdeklődést tanúsítanak az iránt, hogy a világot formában és strukturális szimbólumokban ismerjék meg és ábrázolják”.*

* Taylor, Irving A.: Az alkotó folyamat természete In. Művészetpszichológia,Gondolat Könyvkiadó. Budapest 1973.,243.o.