Szócikk-kommentár

A TRANSZINDEX Hamlet deszka&vászon Fórumra írt jegyzetek

Szócikk-kommentár Tompa Gábor színházi magánszótárához (11.)

Válság (145.o.)

Erről szócikkről, már azért is írnom kell, mert lényegesen különbözik az én és a magánszótár szerzőjének a válságról kialakított szemlélete. Hogy kellően tájékozott legyek, utánanéztem a válság fogalom definiciójának. De ilyesmit nem találtam, így arra kényszerültem, hogy magam ötöljek ki egy meghatározást, amire a véleményemet alapozhatom. Szóval: A válság a társadalmi rendszerek és/vagy ezek alrendszereinek elégtelen és/vagy hibás működése, amely a személyiséget a működés korrekciójára vagy ennek elhagyására készteti. Ezt a meghatározást szem előtt tartva, úgy gondolom, hogy minden válság a társadalomnak és abban a létezés alapközegének, a kultúrának a motorja. Mert Európában Periklésztől mindmáig az új és még újabb gazdasági, politikai és erkölcsi válságok a megújulást gerjesztik, olyképpen, hogy átrendezik világunk dolgait. Pilinszkyvel szólva úgy, hogy:

„Külön kerül az egeké, s örökre

a világvégi esett földeké,

s megint külön a kutyaólak csöndje.”

Mindezt a cselekvésre képtelen, de a változás gondolatára érzékeny egyének apokalipszisként élik meg. Mert a sorrend fordított, a válság előbb megy végbe a világban és ezt követik az egyéni élethelyzetek krízisei. Azt, hogy csak a mai világban élnénk „súlyos kulturális és értékválságot” nem hiszem. Nem hiszem, mert nemcsak a tegnapi, hanem a mai világra is jellemző a III. Richardok és a Tatuffeok hatalma. Hasonlókról beszél Seneca is, az antik Rómában.

A változó értékek rendje változó mércét igényel s ha a „tudáson alapuló kulturális igény lebomlásában” (Tompa G.) elszemélytelenedést tapasztalunk, akkor az a személyiség adaptációs makró-struktúrájának, az időleges zavara, amit az önszabályozó rendszer előbb-utóbb helyreigazít. Mert ahogy azt Friedrich W. Kron találóan megfogalmazza a társadalmi „beilleszkedés, az ember arra irányuló törekvése hogy a kultúra számára adott alakzatát életformaként befogadja” (Kron, F,W. 1974. 75). Ebben a változó kulturális közegben formálódik a személyiség, ami a belső alapstruktúra átrendeződésével párosul. Ezt az átrendeződést észlelhetjük mi „elszemélytelenítési” folyamatként. Így látom én, mint pedagógus. Sajnos, nem olvastam Georges Banu Színházunk a Cseresnyéskert című könyvét, de Tompa Gábor szócikkbeli gondolatmenetét elemezve, azzal csak részben érthetek egyet. Nekem, ez a kert nem a haszontalan művészet metaforája, hanem a szülőföldé, vagy ha ez jobban tetszik Erdélyé, ahová nyaranta visszatérnek a lelkileg feltöltődni vágyó Ranyevszkaják. Visszatérnek, mert az elszemélytelenítési folyamat ott, „a szabadság rácsai mögött” nem jelent az individumnak felismerhető lelki válságot. Nem jelenti a haszontalan dolgok, a szülőföld varázsának vagy a művészet elvesztésének tudatosodását. Csak valami sajátos hiányérzetet, aminek a pótlására pár nap is elegendő. Tompa Gábor azt írja (Marosvásárhely szócikk, 87.o) róluk, „hogy azokból, akik elmentek már egy kisvárost lehetne betelepíteni”. Vajon ők is válságként élik meg a mi Cseresnyéskertünk, vagy ha ez a szó jobban tetszik, Tündérkertünk „végnapjait”? Vagy mindezt a társadalmi fejlődéssel együttjáró tényként kezelik?
Magam, mint e kert egyik öreg Firsze, akinek nincs már dolga az önmegvalósítással, mégsem beszélek erkölcsi válságról, hanem mindezt a világ fejlődésének természetes következményeként értelmezem. Ülök itt, idézve korán elhunyt kollegám publicisztikájának címét:

„Tavasz itthon és mindörökké.”

P.S. A fent idézett két cím: A szabadság rácsai mögött és a Tavasz itthon és mindörökké Bokor Andrásnak, a Bihari Napló egykori főszerkesztőjének publicisztikája.