Szócikk-kommentár

Szócikk-kommentár Tompa Gábor színházi magánszótárához (13.)

Energiaáramlás (34.o.), Kábítószer (68.o.)

Érdekes analógiákat tár elénk ezekben a szócikkekben Tompa Gábor. Párhuzamot von a katarzis és a kábítószer között. Szót ejt a színpad és a nézőtér közegében létrejövő energiaáramlásról, „ami ha nem létezik, akkor a színház halott”. Úgy vélem, ezt a mondatot minden színházi embernek jól az agyába kéne vésnie, mert megkerülhetetlen axiómája az igazi színházi előadásnak. A katarzis mint lelki megtisztulás Arisztotelész óta a színháztól elválaszthatatlan fogalom, ami egyaránt jelen van a japán klasszikus színház, a nó játékában és a mai modern kor pszichoterápiás módszereként a szoció- és pszichódrámában. De vegyük sorra és e rövid jegyzet erejéig nézzük meg, hogy amiről Tompa Gábor az „energiaáramlás” szócikkben ír, van-e annak tudományosan is bizonyítható alapja. Az „energiaáramlásnak” mindenképpen köze van ahhoz a hatásmechanizmushoz, ami végső soron elvezet a katarzishoz. A jó színészi játék olyan érzelmi állapottal jár együtt, ami nemcsak a színész agykérgében, hanem a kéreg alatti központokban is a serkentettség állapotát kelti. Ennek nyomán, akár a kábítószerek hatására, bizonyos lelki energiák szabadulnak fel, és ugyanakkor leépülnek a fékezések, a lelki gátlások és számos fiziológiai változás következik be. Így megváltozik a bőr elektromos ellenálló képessége, a vérnyomás és a pulzusszám. De hogyan hathat ez a nézőre? Miként észleli mindezt a közönség? Milyen metakommunikációs folyamat megy ilyenkor végbe a színész és a nézők között? A pszichológia ezt az „energiaáramlást” érzelmi „fertőzésnek” vagy érzelmi „ragálynak” nevezi. Buda Béla írja a jelenségről Az empátia - a beleélés lélektana című könyvében: „Ez többnyire hasonló helyzetben és hasonlóan hangolt embercsoportok vagy tömegek reakciója. Ilyenkor egy vagy néhány ember felajzott érzelmi állapota, feltűnő indulati manifesztációja ráragad a többiekre és azokban különféle cselekedeteket motivál” (Buda B. 1978.76.). Mindezt a múlt század közepén Stefan Figar, csehszlovák kutató kísérlettel is bizonyította. „Laboratóriumában leültetett egymástól néhány méterre két kísérleti személyt. Egymásnak háttal ültek. Kezük ereiben mérték a vérellátás változását. Ha intenzív szellemi munkát végzünk - mondjuk csak: kétjegyű számok szorzását fejben – a test vérellátása csökken, az agyé nő. Ez mérhető. Figar a következő különleges jelenséget észlelte: ha az egyik kísérleti személy kezdett fejben szorozni nem csak az ő kezének vérellátása csökkent, hanem némi késéssel a másik, nyugodtan üldögélő személy kezének vérellátása is... az egyik kísérleti személy szervezetében fellépő öntudatlan fiziológiai jelenségek kis távolságra továbbítódnak a másik kísérleti személyre, akinek a szervezetében ez ugyancsak öntudatlanul játszódik le.” (Vekerdy T. é.n. 69.) E hosszú idézetet Vekerdy Tamás A színészi hatás eszközei – lélektani elemzés című litografált egyetemi jegyzetéből másoltam ide, annak bizonyítására, hogy valóban létezik a színházban energiaáramlás, vagy ha úgy tetszik „színházi baktérium” vagy „teátrumi vírus”, ami érzelmileg fertőz, katartikus élményt ad, és előidézi a néző lelki megtisztulását. Ez a színház éltető ereje.

Buda Béla: Az empátia - a beleélés lélektana. Gondolat Könyvkiadó. Budapest,1978.

Mérei Ferenc: A pszichológiai labirintus. Pszichoteam. Budapest,1989.

Vekerdy Tamás: A színészi hatás eszközei – lélektani elemzés. Egyetemi jegyzet. é.n. ( A jegyzet anyaga egy több kiadást megért könyvben is szerepel)